Duncan nyaraló

Aub csak beszélt és beszélt én meg ájuldoztam. Elgondolkoztam, hogy vajon tényleg vele beszélek-e, vagy valami tök idegen emberrel, de tényleg Ő volt.
-Jól van Aub. Holnap feltétlenül meglátogatja.- mosolyogtam Dillonra. -A lámpa miatt meg ne aggódjatok. És Aub. Kössz.- mondtam vigyorogva. -Próbálom kiélvezni minden percét. -bújtam Hozzá és mosolyogva hallgattam Aubot.
-Akkor holnap. Szia.- köszöntem el, majd elkerekedett szemekkel néztem Dillonra.
-Szerintem bekattant, vagy nem tudom. Azt mondta, élvezzem ki az itt töltött idő minden percét, mert te rendes srác vagy. Lehet be van rúgva.- vigyorogtam és gyengéden megcsókoltam Dillont.
-Ja. És eltört a lámpád, de kapsz másikat. Sötét volt és épp mást csináltak.- vigyorogtam huncutul.
-És azt mondta, ideje lenne, hogy meglátogasd Zarát, mert nem fogja megismerni a keresztapját.- öleltem át a derekát és úgy motyogtam a híreket.
-Még a végén egy nagy boldog család leszünk.- vigyorogtam, mint a tejbetök.

Jane egész jól viselte,hogy egyedül hagytam apámmal,bár kellett egy kis gondolkodási idő.
-Majd valamikor délután.Hadd legyen az két lökött még együtt. - Pusziltam meg újra a homlokát és közelebb húztam magamhoz.
-Legközelebb a másik házba megyünk.Van egy New York-ban is,az kisebb. - Vigyorogtam,majd megszólalt Jane telefonja.Aubrie hívta,én pedig csendben maradtam.Csodáltam,hogy eddig nem buktunk le,de ahogy Jane beszélt vele és ahogy rámnézett,gondoltam,hogy az okos öcsém elszólhatta magát.Azt is gondoltam,hogy Aubrie majd védeni fogja,mert hát miért ne tenné.Aztán elmondta,hogy eltörött a kislámpám,amitől meg elmosolyodtam.Előttem volt az arca,amint elmeséli Jane-mek,hogy huncutkodás közben összetörték.Szóbakerült a kerersztlányom is,amitől kicsit rosszul éreztem magam.Szerencsétlen gyerek már megszületett kb 2 hónapja,de engem még nem látott.Ez egy kicsit rosszul is esett,de megértem Aubrie-t,ha nem akarja,hogy lássam.Piszok szemét voltam vele.Beszélgettek még egy kicsit,majd lerakta a telefont és elképedve fordult felém.Az állam is leesett attól,amit Jane mesélt.
-Tuti ittak valami vagy nem tudom.Mióta ilyen kedves velem Aubrie és amúgy meg nem érdekel az a lámpa.anyától kaptam. - Vigyorogtam. - Szóval láthatom a Tökmagot.Figyelj van képed róla?Mutassuk meg apámnak.Kíváncsi vagyok,mit szólna hozzá. - Döntöttem a fejem a kanapé támlájának.
-Azt meg,hogy boldog család leszünk,verd ki a fejedből.Duncan-ék nem érdemlik meg a boldogságot ezt jobb,ha tudod.Ez valami családi átok vagy micsoda. - Fújtam ki a levegőt.

Dillon beszélt össze-vissza, aztán elindultunk Derekhez, mert a telefonomban volt pár kép a piciről.
-Te szimplán csak ütődött vagy Drágám. Simán megérdemled a boldogságot.- fogtam meg a kezét vigyorogva és egy puszit nyomtam az arcára.
-Hidd el, majd most megváltozik minden. Mostmár itt vagyok, és nem hagyom, hogy Neked, Aubrienak, Jarednek, Zarának vagy akár apádnak bármi baja essen.- mosolyogtam és kezdtem beleélni magam az őrangyal szerepbe. Még a konditerem ajtaja előtt visszahúztam Dillont és megcsókoltam.
-Ha Aubrie normális veled, az már egy jó jel. Szóval vége az átoknak. -csókoltam meg úgy igazán, majd vigyorogva elindultam az ajtó felé.

Miután kiboxoltam magam, letusoltam, átöltöztem és elindultam kifelé. Épp akkor nyitottam ki, mikor az ajtóban ott csókolózott Dillon és Jane. Aztán Jane elindult felém olyan lendülettel, hogy majdnem visszaestem az ajtón, mikor nekem jött.
-Bocs.- vigyorogtam, ahogy láttam, hogy elvörösödve felnéz rám.
-Csak nem engem kerestetek?- kérdeztem, közben Dillonra néztem.
-Remélem valami jó híretek van. Mára már elég volt a melodrámákból.- vigyorogtam és elindultam a nappaliba.

Elindultam az ajtó felé, de csak egy hatalmas mellkassal találtam szembe magam. Nem volt már időm megállni, így Derek segített, hogy ne a padlón kössek ki.
-Jajj, ne haragudj. Nem láttalak.- vigyorogtam zavaromban, aztán gyorsan eltávolodtam tőle és visszamentem Dillon mellé.
-Ami azt jelenti szeretnénk mutatni valamit.- indultam el Derek után a nappaliba, magam után húzva Dillont is.
-Jobb lesz, ha leülsz. Nem dráma, nem kell megijedni.- mondtam vigyorogva és én is leültem a kanapéra.
-Szóval... khm... az a helyzet, hogy... Dillon. Kérlek, mondd el te.- adtam át a szót Dillonnak. Szemétség volt, de végül is az ő öccséről, unokahugáról és apjáról van szó.

Kézenfogva mentünk az edzőterem fel,majd elkapott minket a hév és csókolóztunk,mielőtt apámat megleptünk volna.Csakhogy arra nem számítottunk,hogy majd Ő lep meg minket.Jane nagy sietősen elindult belefelé a teremben,apám meg kifelé,így összekoccantak.Elmosolyodtam,majd Jane beszélni kezdett,miközben mind a hárman a nappali felé indultunk.Apám leült a kanapéra,Jane is,majd természetesen átadta nekem szót,így én közölhettem vele hírt,nagy apa lett.Ja és hogy az öcsém otthagyta az egyetemet.Vettem egy mély levegőt és nekiálltam a mondanómnak.Előtte azonban kivette Jane kezéből a mobilját.
-Öhm...apa.Van amit el kell mondanom. - Előkerestem a képet a mobilban és a kezébe nyomtam. - Ő Zara Abigail Duncan. - Erre a névre apám felnézett ránk,én meg azonnal szabadkozni kezdtem. - Nem a miénk. - Mentettem magunkat,mire kifújta a levegőt. - Hanem Jared-é. - Nyögtem ki. - Emlékszel Aubrie-ra ugye?Nos Amikor Jared elment az egyetemre,Aubrie terhes volt.És hát 2 hónapja megszületett az unokád. - Megkönnyebbültem,mikor elmondtam,viszont volt még valami. - A másik dolog,Jared már nem jár egyetemre.Tree Hill-ben lakik velem és eljegyezte Aubrie-t. - Ültem le Jane mellé és vártam,mikor hívhatom amentőket,mert apám szívrohamot kapott.

Rossz érzés fogott el, ahogy leültettek oda. Mintha épp azt közölnék, hogy pár nap múlva meghalok... vagy Dillon hal meg, vagy valami. Aztán elém toltak egy képet, amin egy apró gyerek volt, és Dillon fölkonferálta a csöppséget.
-Hogy ki? -mondtam ki rögtön és már gondolkozni kezdtem, hogy mégis mióta lehetnek együtt Janenel, hamár gyerekük is született, de közölte, hogy nem az övék. Gondolkozni kezdtem, mint egy fogyatékos, hogy ha nem Dilloné és nem is az enyém, akkor kié lehet. Ekkor Dillon folytatta a történetet, nekem meg először leesett az állam, aztán olyan dühüs lettem, hogy talán simán meg tudtam volna ölni valamit.
-Micsoda? -álltam fel dühömben.- Jared ott hagyta az egyetemet??? És én erről miért nem tudok semmit? És mi az, hogy eljegyezte Aubriet??? Mi van veletek? Senki se szól egy mukkot se, közben gyereke meg felesége lesz?- törtem ki, majd nagyot sóhajtottam és próbáltam lenyugodni.
-A faszért nem lehet velem közölni, hogy nagyfater lettem.- ütöttem ököllel a levegőbe aztán rájöttem, hogy Jane is ott van így vissza kellene fognom magam.
-És... ezt nem hiszem el. Te meg még falaztál neki?- néztem Dillonra dühösen. -Mi az, hogy nálad lakik, mint valami csöves? Miért nem szóltatok, hogy mi van? Akkor segítettem volna vagy valami. Persze, nem vagyok büszke, hogy ott hagyta a sulit, de azért nem akarom, hogy éhen haljon vagy valami.- ültem le ismét.

Apám teljesen kiborult,amit meg is értek,de mégiscsak az öcsémről beszélünk.Mindig ott volt nekem,ideje,hogy én is megvédjem.
-Mégis mikor szóltunk volna?Sosem vagy elérhető,mindig utazgatsz városról városra,téged elérni lehetetéenség.Jared attól félt,hogy kiakadsz és igaza volt.Apa az az egyetem nem az ő vágya volt,hanem a tiéd meg anyáé.Azt hittétek,azzal,ha elkülditek,majd elfelejti Aubrie-t.Azt a szerencsétlen lányt otthagytátok terhesen.Szerinted Ő mit érzett? - Emeltem fel a hangom és hadonásztam a kezemmel.
-Megértem,hogy ki vagy akadva,ez természetes,de had élje az életét.Boldog Aubrie-val meg a picivel,úgyhogy fogadd el.Vagy inkább a közelükbe se menj. - Mondtam őszintén és tényleg így is gondoltam.
-Nem él úgy,mint egy csöves.Munkája van és rendesen fizetése,úgyhogy szerintem téma lezárva. - Puffogtam még egy sort,majd vártam,hogy szóljon valamit.

Rá kellett döbbenem, hogymindkét fiam felnőtt. Utoljára akkor láttam így kiállni Dillont a testvére mellett, mikor Jaredet jogtalanul szidtam le a kocsi miatt, mert kiderült, hogy nem ő ment neki a játék közben, hanem az egyik dolgozó.
-Jól van, nem akart egyetemre menni, de mi csak jó jövőt akartunk neki is meg neked is. Segédmunkásként biztos sokra viszi majd.- mondtam, de Dillon csak folytatta és rájöttem, hogy igaza van, de ezt a világért se mondom meg neki.
-Jól van. Nem igazán lehetett utolérni, de... valahogy csak tudtatok volna szólni.- álltam fel ismét és az arcomat dörzsöltem. Tényleg ilyen rossz apa volnék? A fiam nem meri elmondani, hogy gyereke van. Még segítséget se mer kérni? Teljesen kétségbeestem, hogy így elmartam őket magam mellől.
-Jól van. Legyen, ahogy Jared akarja. Anyátoknak inkább nem mondok semmit, mert amilyen rosszindulatú, még elmegy és képes veszekedni ott egy sort.- mondtam végül, és próbáltam lenyugodni. Inkább elfogadom a helyzetet,mint, hogy teljesen elveszítsem a fiaimat.
-Majd valamikor elmegyek hozzájuk meglátogatni... mit is mondtál? Mi a gyerek neve?- néztem kérdőn Dillonra. -Abigail? Szóval majd elmegyek meglátogatni, de Jarednek ne mondjátok. Hagy legyen meglepetés.- mondtam végül mosolyogva és el sem hittem, hogy olyan öreg vagyok már, hogy unokám legyen. Leültem ismét és a tarkómat nyomkodtam.
-És jól vannak? Nincs semmi gond?- néztem ismét a fiamra.

Amíg ők veszekedtek én csak Dillon kezét tudtam szorongatni. Nekem már maga a családi vita is borzasztó izgalmas volt, mert még ilyenben sem volt részem. Lényegében a szüleim lesz@rták, hogy mit csinálok. Ha akartam volna, sztriptíztáncosnő is lehettem volna.
Minden esetre eszem ágában sem volt közbe szólni, csak figyeltem, hogy mikor esnek egymásnak. Végül ilyesmi nem fordult elő, Derek is eléggé lenyugodott, amin meglepődtem. Én... akkor Dillon mit szólhatott. Csak annyit szóltam közbe, hogy mi is a lány neve.
-Zara Abigail Duncan a kiscsaj neve.- vágtam közbe, de gyorsan csendben is maradtam. Ritka kényelmetlen volt végi hallgatni ezt a dolgot, de a világért sem hagytam volna ki.
-Na jó. Beszélgessetek csak, én pedig megyek zuhanyozni, aztán alszok, mert meglehetősen hosszú napunk volt. Jó éjt.- álltam fel, majd nyomtam egy csókot Dillon homlokára és felmentem az emeletre. Elő szedtem a pizsamának szánt cuccom, ami egy rövidnadrágból és egy trikóból állt, majd bementem a zuhanyzóba és letusoltam. Miután fogat is mostam és elintéztem mindent vissza mentem a szobába és lefeküdtem az ágyra, de elaludni az Istenért se tudtam volna. Csak a párnát és a takarót szaglásztam, mert mindennek olyan Dillon illata volt. Elképzeltem, ahogy odalent egymás torkának esnek, így egyedül a sötétben röhögni kezdtem, mint egy nem normális.

Azok után,hogy kiakadt apám,kezdett lenyugodni és érdekelni kezdte Jared élete.Közben Jane elálmosodott,így magunkra hagyott minket.Mikor eltűnt az emeleten,belefogtam a mesélésbe.Had tudja csak meg apám,hogy nélküle is boldogolunk.
-Ami azt illeti,Aubrie csak 6 hónapos terhes volt,mikor megszületett Zara.Sok volt a stressz és hát én sem könnyítettem meg a dolgát.Én azt hittem,Jared már nem szereti és mondtam ezt-azt,amit mostmár bánok.Szóval most kb jófej vagyok,csakhogy láthassam a keresztlányom. - Tördeltem az ujjaimat.
-Jared most egy autószerelő műhelyben dolgozik.Szóval normális munkája van.Egész jó apa lett belőle.Gondját viseli minkettejüknek,úgyhogy büszke lehetsz a 19 éves fiadra. - Bólogattam elismerően.
-Ha akarod őket látni,szerintem a legjobb alkalom,ha hazajössz velünk.Előbb túlesel rajta,de apa csak egyet kérek.Ne bántsd se a fiadat,se Aubrie-t. - Dőltem hátra a kanapén,majd az órámra néztem.
-Jóég megyek aludni,Jane már szerintem húzza a lóbőrt. - Vihogtam. - Jóéjt,gondolkodj el,szerintem velünk kéne jönnöd. - Feltrappoltam a lépcsőn,majd egyenesen a szobámba mentem,ahol bemásztam Jane mellé.Még ébren volt.
-Te még nem alszol? - Kérdeztem tőle,kezemet a tarkójára csúsztattam és megcsókoltam,majd a kezem elkalandozott a takaró alatt.

Ott fetrengtem egyedül és sehogy se tudtam elaludni. Aztán hallottam, hogy nyílik az ajtó és Dillon lassan bekúszott mellém. Aztán lebuktam, észre vette, hogy nem alszok így megcsókolt és a takaró alatt kezdett matatni.
-Nem tudok aludni.- suttogtam, közben közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam.
-Na sikerült megegyezni?- kérdeztem két csók között.
-Nem fog terrorista lenni az apád?- röhögtem, de már a fenét se érdekelte, hogy mi van, csak Őt akartam így hanyatt feküdtem, Őt pedig magam után húztam.

-Kit érdekel most az apám....ő maga Darth Vader. - Vigyorogtam,majd Jane hanyadt feküdt és magára húzott.A karommal támasztottam magam,nehogy összenyomjam,de az ajkaink egy percre sem váltak el egymástól.Maximum csak arra az időre,amikor átfordultam és én kerültem alulra.Felültem és lefejtettem róla a trikót.Rajtam nem volt túl sok ruha,csak a rövidnadrágom,mert felfelé jövet a lépcsőn lekaptam magamról és a fürdőbe hajítottam.
A kezem hol a tarkóján volt,hol a derekám,hol pedig lefelé kalandozott,amit Jane jóleső sóhajai sem törtek meg.Már éppen ott tartottam,hogy pózt váltunk és leszaggatom róla az összes ruhát,mikor a mobilom rezegni kezdett az éjjeliszekrényemen.Először nem érdekelt és tovább csókoltam Jane-t,de valaki annyira kitartó volt,hogy muszáj volt odanyúlnom érte.Ismeretlen szám volt.
-Igen? - Szóltam bele és egy annál ismerősebb hang szólt vissza. - Jake mi a baj,ne hadarj annyira. - Lemásztam Jane-ről és az ágy szélére ültem.Jake az unokaöcsém,de már 1 éve nem beszéltünk egymással.Biztos nagy lehet a gond,ha késő este telefonál.És bizony az is volt...végighallgattam,majd megnyugtattam és letettem a telefont.
-Öltözz mennünk kell. - Pattantam fel az ágyról és felkapcsoltam a villanyt. - Anyám kórházban van.Bevett egy vagon nyugtatót és megivott egy üveg whisky-t.Addig szólok apámnak. - Kivágtattam az ajtón és a nappali felé rohantam.Apám még ott ült,így gyorsan elhadartam amit Jake a telefonba mondott.
-Figyelj apa....anyát kórházba vitték,megpróbált öngyilkos lenni.Bemegyek a hozzá,itt van Miami-ban.Jössz vagy nem? - Kérdeztem és közben a cipőmet kerestem.

Dillon leszedte rólam a trikót, én pedig önfeledten adtam át magam Neki. Ismét alulra kerültem, és élveztem, ahogy csókolgat, de ekkor rezegni kezdett a telefonja. Először nem akart róla tudomást venni, de a végén csak föl vette. Azonnal tudtam, hogy baj van, mert az arca mindent elárult. Közölte, hogy mennünk kell.
-Mi? Az anyád? Kórházban?- keresgéltem a trikómat, aztán rájöttem, hogy úgyse abba megyek, így a fürdőbe mentem felöltözni. Közben Dillon már le is ment, hogy szóljon Dereknek. Úgy kapkodtam, mint egy őrült, hogy minél előbb indulhassunk. Pár perccel később már trappoltam is le a lépcsőn. Dillon ott állt és tök ideg volt, amit meg is értek. Odatogyogtam hozzá és hátulról átöleltem, így a kezem elöl a mellkasánál volt. A fejemet a hátának támasztottam és így álltunk. Próbáltam valahogy megnyugtatni, de ilyen helyzetbe nem sokat ér az ilyesmi.
-Majd én vezetek.- mondtam csak ennyit, mert semmiképp se hagytam volna, hogy Ő vezessen, mikor tök ideg.
-Te csak próbálj meg picit megnyugodni.- motyogtam, majd megjelent Derek is.

Jane felment aludni, Dillon pedig még pár szót szólt, aztán ő is lelépett.
-Jól van. Akkor holnap elmegyek veletek. És nyugi. Jó leszek.- vigyorogtam, majd Dillon eltűnt én pedig még üldögéltem ott egy ideig, és próbáltam megemészteni a dolgokat.
Nem telt el negyed óra, a fiam rohant le, mint egy őrült, és közölte, hogy Sophie kórházban van, mert begyógyszerezett és még ivott is rá.
-Hogy mi? Hát ilyen nincs.- fogtam a fejem. -Mindjárt jövök.- indultam el az emeletre. Rögtön elkapott megint az idegroham, hogy ennek mi értelme lehetett, de én is készülődni kezdtem, hogy bemenjünk hozzá a kórházba.
-Hát ezt nem hiszem el. Csinálni kell ám a feszkót állandóan.- morogtam, miközben a szobában kerestem valami normális ruhát. Aztán kinyalva lesétáltam a nappaliba, ahol már Jane is ott volt.
-Jól van. Felőlem mehetünk.- tártam szét a karjaim, aztán vártam, hogy majd megint engem kezdenek szapulni, amiért az anyjuk hülye. Úgy hanyatt vágta a dolog, hogy már nem lesz annyi pénze, hogy képes lett volna öngyilkos lenni.

Cseppet sem tudtam megnyugodni,még úgysem,hogy tudtam,Jane mellettem van,az apám pedig siet amennyire csak tud.Mikor eltűnt és kis idő múlva kinyalva jött le a lépcsőn,majdnem felrobbantam.Elhiszem,hogy gyűlölik egymást,de azért ez már túlzás.Egy szót nem szóltam,mert tudtam,ha most megszólalok,annak nem lesz jó vége,így hát meggfogtam Jane kezét és a kijárat felé húztam.Ott toporzékoltam a kocsi előtt és csak arra tudtam gondolni,hogy mire beérünk,anyám halott lesz,engem meg a sírba visz a bűntudat,amiért hónapok óta egyetlen hívására sem válaszolok,kihagyom az ebédeket,amit beszervez vasárnapra.
Ahogy Jane beindította a kocsit és kihajtott az útra,kezdtem kicsit nyugodtabb lenni.Bármennyyire is fáj anyám viselkedése,mégis az anyám és ha ő nem lett volna,valószínűleg én sem üldögélnék a világ legszebb barátnője mellett,aki teljesen ki van akadva és aggódik értem,amiért imádom Őt.
Hátranéztem a tükörben és apám mögöttünk jött a Porsche-jával.Kíváncsi leszek,meddig bírják ki egymás társaságát,de ezen sem tudtam sokáig agyalni,mert megérkeztünk a kórházba.Ránéztem Jane-re,aki lassan idegesebb volt,mint én.A keze után nyúltam,majd megcsókoltam a kézfejét.
-Nyugi,még szívrohamot kapsz nekem.Nekem kell idegeskednem,nem neked. - Hajoltam hozzá és megcsókoltam,majd kipattantam a kocsiból.

A kórházból hazafelé semmilyen szabályt nem tartottam be,csak az lebegett a szemem előtt,hogy minél hamarabb a házban legyünk és Tree Hill felé indulhassunk.20 perc alatt átverekedtük magunkat a városon és leparkoltam az udvarunkba.Sietősen szálltam ki a kocsiból és csaptam be az ajtaját.Elhúztam az üvegajtót és a nappaliban voltam.
-Nem hoztunk semmit magunkkal,szóval szerintem csak zárjunk be mindent és menjünk.Apám majd úgyis jön utánunk. - Hadartam el gyorsan.Teljesen fel voltam pörögve attól,hogy hazamegyünk.
-Menj fel anyám gardróbjába és szedj össze minél több olyan ruhát,ami neked és Aubrie-nak tetszene. - Öleltem át és csókoltam meg. - Anyámnak úgysincs rá szüksége - Vigyorogtam,majd a lépcső felé fordítottam és gyengéden a fenekére csaptam. - Minél márkásabb,annál jobb... - Aztán átmentem a konyhába,leakasztottam a poclról pár chipset,meg kekszet,a hűtőből kivettem két üveg vizet és vártam Jane-t a ruhákkal a nappaliban.

Jót kuncogtam egész úton, mert kezdett olyan érzésem lenni, mintha egy akció filmben lennénk, ahol üldöznek. Aztán mikor hazaértünk Dillon parancsba adta, hogy szedjek össze ruhákat. Ekkor már inkább úgy éreztem, mintha valami tolvajok lennénk, akik most kipakolják a házat.
-Mi a frásznak szedjem össze a...- kezdtem el, mire a hátsómra csapott.
-Hát te hülye vagy.- röhögtem és fölmentem a szobába, ahol kerestem egybőröndöt, így legalább már elmondhatom, hogy azt is loptunk. Össze szedtem jó pár ruhát, biztos ami biztos, nehogy Mr. Nagyfőnök visszazavarjon. Volt köztük mindenféle márka, de főleg a kedvencemre, a Dolce and Gabbanakra utaztam. Aztán nehezen, de becipzároztam a táskát és elindultam lefelé. Közben Dillon már kipakolta a konyhát.
-Festményeket esetleg nem viszünk? Vagy piát? Esetleg a bárpultot?- kérdeztem kuncogva.
-Apád biztos büszke lesz rád.- vigyorogtam és nyomtam egy csókot az arcára.
-Akkor gyerünk végre.- indultam el az ajtó felé.

Jane úgy fél óra múlva megjelent a lépcsőn tetjén egy telepakolt bőrönddel.
-Ügyes kislány... - Mondtam vigyorogva,ahogy lejött. - Ocsmány festményeink vannak,kell a fenének. - Vettem el tőle a bőröndöt és adtam a kezébe a kaját. - Ha éhes lennél hazafelé. - Indultam ki a házból,majd mikor Jane is mögöttem volt,bezártam az ajtót.Még visszanéztem a házra,minden rendben van e,majd a csomagtartóhoz léptem,felnyitottam és beletömtem a bőröndöt.Aztán a vezetőüléshez léptem,meg sem kérdezve,hogy esetleg hazavezetne e.Az én tempóm gyorsabb és hamarabb is hazaérünk.Mikor mindketten beszálltunk,a motor felbőgött,kitolattam az útra és elindultam Tree Hill felé.

Miután elindultam a kórházból és hazaértem az ajtók zárva voltak, így sejtettem, hogy Dillonék már elmentek. Fölbattyogtam a szombámba és leültem az ágyamra. Próbáltam átgondolni mindent, ami történt, aztán össze szedtem a fontosabb cuccaim és lementem a nappaliba. Miután mindent bezártam én is elindultam, hogy megnézzem magamnak azt a babát. Egészen felpörögtem erre, hiszen unokám van. El sem tudtam képzelni. Hogy lehet unokám? Hiszen még csak 44 éves vagyok. Bár Jared is gondolhatja, hogy lehet apuka, hiszen még csak 19. Útközben bementem egy üzletbe, ahol bevásároltam pár cuccot, amit majd ajándékként adok nekik és visszaültem a kocsiba.