Duncan nyaraló

Már most túl sokat beszélek Jessica-ról,pedig egyáltalán nem akarok.Jane is inkább eltűnt a konyhában,csak ne kelljen ezt hallgatnia.Bűntudattal a képemen néztem utána,ahogy átsétált.Aztán apám persze előadta a mintaapa szerepét,de most jól esett,hogy így törődik velem.A 25 évem alatt először.Na jó talán mikor megszülettem akkor több ideje volt rám,de utána...
-Elismerem tényleg szerettem Jess-t,de vége van.Miért nem érti már meg végre.Hányszor kell még neki elmondanom?A legutóbb kb 2 hete jött el hozzám Tree Hill-be,nekiállt nekem szentbeszédet tartani,hogy megbánta és nélkülem az élete nulla.Persze hogy nulla,nincs aki pénzelje. - Vigyorogtam apámmal együtt,de mire észbekaptam volna,hogy az előbb miről beszéltem,Jane késsel a kezében megjelent a konyha ajtóban.Csak azután jutott el a tudatomig,hogy nem szóltam Jessica hirtelen látogatásáról.Nyeltem egy nagyot és vártam,mimet fogja levágni.
-Édesem,meg tudom magyarázni. - Néztem rá kiskutya szemekkel,majd apámra.

Sajnos azok a rohadt falak iszonyatosan vékonyak, így pont meghallottam, amint Dillon arról beszél, hogy Jess járt nála két hete. Éreztem, hogy felmegy a pumpa és az ajtóhoz vonultam, persze a nagykéssel a kezemben, mert épp a paprikát szeleteltem. Elég ijesztően nézhettem ki, de nem hittem a fülemnek, muszáj volt megnéznem, tényleg Dillon és Derek beszélgetnek-e még a nappaliban. Aztán Dillon jött a meg tudom magyarázni szöveggel, én meg nagy levegőt vettem és zombi módon visszasétáltam a konyhába. Mint egy elmebeteg úgy daraboltam tovább a cuccokat, majd beleállítottam a kést a vágódeszkába és elő szedtem a pulykahúst is.

Végre úgy beszélgettünk Dillonnal, mint apa és fia, és rohadtul élveztem a dolgot. Aztán elmondta, hogy Jess elment hozzá két hete. PErsze Jane meghallotta, én meg a fejemet fogtam, hogy mekkora hülye a fiam.
Jane visszament a konyhába, de úgy nézett ki, mint aki elindul a városba és leszúrkál mindenkit én pedig fejcsóválva Dillonra néztem.
-Fiam, te akkora idióta vagy, hogy ekkorát még nem hordott a hátán a föld.- mondtam komoly arccal.
-Az ilyen apró híreket nem kéne eltitkolnod előle. Főleg nem így kellene megtudnia.- csóváltam a fejem, aztán a minibárhoz lépkedtem és elő vettem egy üveg whiskeyt. Rám jött az ihatnék a sok izgalom miatt, és amúgy is jól esett végre lazítani, ami a whiskeyvel megy a legjobban. Töltöttem magamnak és Dillonnak is egyet, majd visszahuppantam a fotelra és a további fejleményeket vártam.

Még apám is leidiótázott,amiben megint igazat kellett neki adnom.Egész jól csinálja ezt az apás dolgot.Megvártam,míg a kezembe nyomja a pohár whisky-t,amit seperc alatt legurítottam és felálltam a kanapéról.Leraktam a poharat és a konyha felé indultam.
-Ha ordítok,ments meg. - Azzal eltűntem a nappaliból.Ahogy a konyhába értem,hallottam,hogy Jane a hűtőben matat.Remek, a nagykés már nincs a kezébe.Megálltam a pultnak támaszkodva,majd lefejtettem a kezemről a rongyot és egy laza kézmozdulattal a mosogatóba dobtam.Vettem egy mély levegőt,majd kifújtam és nekiálltam a védőbeszédemnek.
-Nézd,szándékosan nem mondtam el.Tudtam,ha megtudod,kiakadsz majd és ahogy látom ki is akadtál.Látod mit művel?Már most közénk férkőzött.Ne add meg neki azt az örömöt,hogy felbosszantson.Felesleges miatta a aggódnód.Elhajtottam akkor is,ahogy most is.Bízz bennem... - Könyököltem a konyhapultra.
-Sajnálom,hogy nem szóltam róla.Nem akarok állandóan veszekedni.Amióta itt vagyunk,csak veszekszünk.Ezért megyünk holnap haza...

Dillonnak háttal álltam és a hűtőbe matattam. Olyan szöveget nyomott le, hogy némán röhögni kezdtem rajta, de nem akartam, hogy lássa, hogy csak nevetek. Aztán mire megfordultam Póker arcot vettem fel és úgy néztem rá, és hallgattam a folytatást. Közben a kezemet törölgettem egy rongyba és úgy figyeltem.
-Dillon. Én nem haragszok, vagyis nem Rád haragszok. Nem is veszekedtem. Csak azt a ribancot akarnám már elverni, de nagyon. -mondtam, közben elé sétáltam, a nyaka köré fontam a karom és úgy dünnyögtem a fülébe. Szokásosan a tarkóját cirógattam és szorosan átöleltem.
-Felment a pumpa, de letöltöttem a dühömet a paprikán. És nem azért lettem dühös, mert nem mondtad el, hanem azért, mert ez a maca az agyamra megy. Bízok benned, és remélem, hogy ezt jól teszem.- dünnyögtem a fülébe, aztán hátrébb húzódtam és megcsókoltam.
-Nem fogom hagyni, hogy ez a Jesssica közénk álljon.- vigyorogtam, majd még egy csókot nyomtam az ajkaira és elindultam vissza a hűtő felé.

Elmondtam a mondandómat,mindent beleadtam és tényleg nagyon sajnáltam,aztán vártam,mi fog történni.Előránt egy nagykést és lenyisszantja a farkam vagy szimplán kapok egy tökönrúgást,de váratlan dolog történt.Se egy hangos szó,se szitokáradat nem hagyta el a száját.Közelebb lépett hozzám,karjait a nyakam köré fonta és megcsókolt.Leblokkoltam,visszacsókolni sem volt időm.Elhúzódtam tőle és jól megnéztem.
-Ki vagy és mit tettél a barátnőmmel? - Kérdeztem tőle tök idétlenül. - Jane ilyenkor szokott kiakadni és ordítani velem.Meg vagdalkozni ismeretlen szavakkal és kifejezésekkel. - Léptem egyet hátra és végignéztem rajta.Még mindig az én csodaszép barátnőm állt előttem,de mintha kicseréltél volna.
-Legalább üss meg. - Mondtam vigyorogva.

Dillon teljesen meglepődött, amiért nem akadtam ki, még jól meg is nézett magának. Először vicces volt, aztán a legalább üss meg résznél nem értettem, mit is várt tőlem. Tényleg ilyen idegbetegnek ismert volna meg? Csak néztem a vigyorgó fejét, ahogy az ütést várta, én meg vállat vontam és lekevertem neki egyet, de picit nagyobbra sikerült, mint akartam, így rögtön utána nevetve az arcát simogattam.
-Ne haragudj. Sajnálom.- mondtam vihogva, ahogy az arcát fogta. -Nem akartam ilyen nagyot ütni, csak ki akartam elégíteni a ... a vágyad. -mondtam röhögve, aztán meg azon kacagtam, amit én mondtam.
-Ne is törődj velem. De most komolyan Dillon. Ennyire idegbeteg lennék?- kérdeztem tőle még mindig az arcát simogatva.
-Ez durva.- bámultam el a feje mellett.

Pár pillanatis néztük egymást,majd tényleg megkaptam azt,amit az előbb hangosan is kimondtam.Akkora pofont kaptam,hogy hiába vagyok férfi,mégis az arcomhoz kaptam.De nem csak én éreztem nagynak,mert Jane is azonnal az arcomhoz nyúlt.
-Semmi baj,megérdemeltem. - Vigyorogtam. - Te aztán tudsz ütni auu. - Masszíroztam a pofon helyét.
-Nem vagy idegbeteg,egy cseppet sem.Én vagyok az,aki kihozza belőled.25 éves vagyok,de képtelen vagyok felnőtt ember módjára gondolkodni.A tanítást sem veszem komolyan.Ne már egy üveg bor mellett javítok dolgozatokat.Ezt egyetlen tanár sem nézné jó szemmel.Szóval csak annyit akartam mondani,hogy ne haragudj,hogy miattam meg a hozzám ragadt dolgok miatt veszekszünk. - Csókoltam meg. - Holnap hazamegyünk és minden visszatér a normális kerékvágásba.Vagyis remélem,mert Jared nagyon kussol.Általában azért is felhív,ha nem találja a tv irányítóját.Most meg...azt hiszem,társasága van. - Mosolyodtam el,majd a felkockázott,felkarikázott zöldségekre néztem. - Biztos,hogy aaz apámmal akarsz grillezni?Nem kötelező...nekem van egy jobb ötletem. - Óvatosan a combja alá nyúltam és felraktam a konyhapultra,majd megcsókoltam.

Dillont úgy lesújtotta a pofon, hogy mindjárt magára vállalta a baj okozójának szerepét. Ettől meg tiszta lelkiismeret furdalásom lett, hiszen én is tehetek róla.
-Nem igaz, mert a múltkor épp az én exem miatt volt vita.- mondtam vigyorogva. -Dehogy érdemelted meg.- puszilgattam a pofon helyét.
-Hát ha akkora hülyeségeket írnak, akkor azt csak egy üveg borral lehet kibírni.- vigyorogtam még mindig, majd tovább hallgattam.
-Szerintem is egész jól el lehet Jared. Biztos van, aki segít neki megtalálni a távirányítót.- kuncogtam, majd Dillon felhozta, hogy jobb dolgot is tudna, mint a grillezés.
-Mégis mire gondoltál?- kérdeztem kacéran, mire fölkapott és a konyhapultra tett. Aztán elkezdett csókolgatni így nekem is más dologhoz lett kedvem. Azért két csók közt még tettem fel pár kérdést.
-És mit fog szólni apád, ha ott hagyjuk egyedül?- mondtam, közben végig simítottam a hátát és ismét megcsókoltam.
-Vagy mi lenne, ha megoldanánk valahogy, hogy mind a kettő beleférjen az időnkbe?- kérdeztem vigyorogva, közben a nyakát csókolgattam.

Nem tudtam semmi másra koncentrálni,csak arra,hogy akarom Őt.Itt és most....azonnal.Azért a szövegelést nem hagyta abba és hiába is próbáltam nem figyelni rá,bogarat ültetett a fülembe.Lehajtott fejjel húzódtam el tőle és tettem a két kezem a comjára,hogy megtámasszam magam.A szemébe néztem és elvigyorodtam.
-Először grillezünk,de csak mert apa jófej volt...veled is meg velem is.Aztán ha megkajáltunk,akkor talánmegkapom,amire igazából vágyom? - Kérdeztem,majd közelebb hajoltam hozzá.Éreztem a leheletét az arcomon és mikor az ajkunk majdnem összeért,elkaptam az arcom és egy laza csuklómozdulattal kikapcsoltam a melltartóját,majd fülég érő szájjal átvágtattam a nappaliba.
-Hé apa,Jane mindjárt kész a zöldségekkel,meg a hússal.Gyere addig sezdjük elő ami kell. - Intettem neki még mindig vigyorogva. - Apropó...nem bontottad szét a kisházat. - Tettem zsebre a kezem és előjött belőlem az 5 éves Dillon.Ott álltam apám előtt és nem tudtam,hogy megöleljem vagy csak nézzem Őt...végül megszólaltam.
-Kössz.Sokat jelent az a kis doboz ott hátul. - Mosolyogtam rá kisfiúsan,majd megindultam a kert felé,hogy előszedjük a szükséges dolgokat.

Már épp ott tartottam, hogy mindjárt rámászok ott, a konyhában, mire közölte, hogy akkor grillezzünk. Magamban szentségeltem egy sort, amiért állandóan jár a szám, aztán leugrottam a pultról.
-Majd meglátom, Édesem, hogy mihez lesz kedvem utána.- vigyorogtam, majd nagyot sóhajtottam, és a kikapcsolt melltartómmal kínlódtam még egy ideig, aztán megnéztem, hogy mindent előszedtem-e, ami kell.
Pár perc múlva tálcára pakoltam mindent és kibaktattam az udvarra a kerti asztalhoz. Lepakoltam a kaját és leültem, amíg Duncanék előhoznak mindent.

Fogalmam sem volt már, mi a fenét csinálhatnak a konyhában, de mivel Dillon nem ordított, így gondolom nagy baj nem lehetett. Vagy Jane olyan gyorsan nyírta ki, hogy ordítani se volt ideje. Aztán megnyugodtam, mikor röhögcsélést hallottam a konyha felől, és vigyorogva ittam bele a poharamba. Nem sokkal később megjelent Dillon és parancsot adott ki, hogy szedjük elő a grillezős cuccot. Felálltam a fotelból és elindultam az udvar felé. Aztán életemben talán harmadszor úgy meghatódtam, hogy, nem sokon múlt, hogy sírva fakadjak.
-Ugyan miért szedtem volna szét? Az is egy emlék.- mondtam vigyorogva, de azt már nem tettem hozzá, hogy hányszor ültem én is ott elgondolkodva azon, hogy mit rontottam el, amiért a fiaim szinte alig ismernek.
-Minden simán ment?- kéreztem tőle már az udvaron, mert igencsak kíváncsi voltam, mit kapott. -Ahogy látom nem vérzel sehol, és még élsz. -kuncogtam.
-Kicsit piros az arcod.- néztem az arcát vigyorogva, közben kinyitottam a garázst, ahol a grillezőt tartjuk meg a faszenet.

-Jaa semmi komoly nem történt. - Vontam vállat,de úgy éreztem,most végre igazi apa-fia kapcsolat van kialakulóban köztünk és vétek lett volna ezt csírájában elfolytani,úgyhogy ránéztem apámra és mint egy 18 éves mesélni kezdtem.
-Hát beléptem a konyhába és nekiálltam a védőbeszédemnek.Végig háttal állt nekem. - Közben lekaptam pár dolgot a polcról. - Aztán megfordult és tök normális volt.Semmi kiabálás,meg hiszti.Meg is kellett kérdeznem,hogy tényleg a barátnőm e. - Vigyorogtam apámra. - A többit nem részletezném. - Tettem le a tűzgyújtó eszközeit a földre.Leguggoltam és szétválogattam őket,közben pedig egyfolytában egy kérdés járt a fejemben.Nem tudtam mit kezdjek vele,így csak kibukott belőlem.
-Apa?Miért voltál velünk olyan keveset?Tudod egy 10 és egy 4 éves gyerek ezt úgy éli meg,hogy apa biztos azért nincs velünk,mert rosszak vagyunk. - Ültem le a földre és tépkedni kezdtem a fűszálakat.

Végighallgattam a sztorit, hogy mi is történt és büszkén vigyorogni kezdtem.
-Látod, milyen jó, hogy apád beszélgetett vele.- vigyorogtam, majd tovább hallgattam.
-Kérlek. Semmiképp se részletezd. Nem vagyok rá kiváncsi.- veregettem vállba Dillont, majd elkezdte elő szedegetni a cuccokat. Aztán olyat kérdezett, amitől egy pillanatra megállt bennem az ütő, aztán leültem mellé a fűre és beszélni kezdtem.
-Tudod, anno az én apám is így nevelt. MInden volt neki a pénz, és ezért rohadt keveset volt velem. Ráadásul én egyedül voltam, szóval éjjel-nappal gubbasztottam a szobámban, tanultam, olvastam, vagy valami hülyeségen törtem az agyam. Mindig azt mondta, hogy "a szeretetből nem lehet megélni."- kezdtem bele a történetbe, majd a kezeim közé vettem egy fűszálat és azt tépkedtem apró darabokra.
-Én nem akartam olyan lenni, mint Ő, de sajnos az évek múlásával a legfőbb célom az lett, hogy mindent megadjak nektek. Azt sajnos nem vettem észre, hogy ezzel az apátoktól fosztottalak meg benneteket.- néztem Dillonra, és már tényleg ott tartottam, hogy szégyen szemre sírni kezdek.
-Sajnálom, Fiam. Tényleg, de sajnos nem tudom már visszatekerni az időt. Viszont most, hogy ez az egész válós dolog történt, már mindent másképp látok. A szerelmet is, a munkát is a családot is... mindent. Szóval... ha most Jane nem is lenne pénzes, akkor se kezdtem volna el veszekedni veled, mert rájöttem, hogy nem mindig célra vezető a pénzes nő. Nézd meg anyádat, vagy Jessicát.- folytattam még mindig a történetet és visszaemlékeztem arra, amikor megismertem az anyjukat.
-Szerencséd van, hogy Jane nem olyan. Biztos más barátai voltak, vagy csak szimplán több esze van, vagy nem tudom, de ő nem olyan lett, mint amazok.- mondtam vigyorogva, közben elnéztem Jane felé, aki ott ült csendben az egyik széken.

Láttam, hogy Dillon és Derek leültek beszélgetni, így még berohantam a konyhába, hogy vigyek ki pár poharat meg ilyesmiket. Aztán amikor kivittem, megint beszambáztam, de akkor már a nappaliba és kivittem Derek whiskeyjét, meg egy Martinit is, ekkor megláttam egy gitárt a sarokban. Széles vigyor jelent meg az arcomon és megbabonázva lépkedtem a hangszerhez. Eszembe jutottak a régi szép idők, amikor még Susannel, a már halott barátnőmmel együtt nyúztuk a gitárokat. Én magán tanárhoz jártam, aztán én meg leadtam neki az aznapi anyagot. Így tanultunk meg gitározni. Magamhoz vettem a hangszert is és visszasétáltam az udvarra. Lepakoltam mindent, a gitárt az asztalnak támasztottam és visszaültem a székre.

Rá se mertem nézni apámra amíg beszélt.De utána se igazán...lehajtott fejjel néztem a füvet,a mászkáló bogarakat és eszembejutott a gyermekkorom.Anyám ha otthon volt,újságot olvasott vagy áthívta az idétlen barátnőit.Apám sem tett máshogyan,csupán annyi különséggel,hogy amikor hazajött,Jared is és én is a nyakán lógtunk.Mint két kismajom.Bírkóztunk és hangosan nevettünk,de ahogy nőttünk,ez egyre kevesebbser történt meg.Már ami a nevetést illeti.Volt,hogy hetekre eltűnt,ahogy persze mi is eltűntünk Jared-el.Haveroknál aludtunk vagy éppen a nagyinál,amíg élt.Aztán mikor hazajött,mi is hazamentünk.Nem tudom,hol rontottuk el,de ezt valahol elcsesztük.
-Sajnos apa az évek során ugyanaz lettél,mint nagyapa. - Téptem le egy fűszálat és apró darabokra téptem. - El sem tudod hinni,miket műveltünk Jared-el,csakhogy ne kelljen anyával lennünk. - Néztem rá most először és egy halvány mosoly jelent meg a szám sarkában. - A nagyinál voltunk,amíg te üzleti úton voltál.És tudod mi volt a legrosszabb az egészben?Nem az,hogy elmentél megint,hanem az,hogy nem mentünk haza és anyának ez fel sem tűnt. - Tépáztam a gyepet továbbra is. - Egyáltalán minek szült meg minket,ha nem is törődött velünk?Azért,hogy téged magához láncoljon?Meg a pénzedet?Akkor inkább meg sem születtem volna. - Mondtam apámnak teljesen őszintén.Felálltam és Jane-hez fordultam.
-Elment az étvágyam.A szobámban leszek. - Moslyogtam rá gyengéden,de a szemem sarkában már ott volt az,amit egy férfi a legjobban szégyell.

Ahogy Dillon elmondta, hogy miket csináltak, amíg én távol voltam, lelkiismeret furdalásom lett. Aztán amikor arról beszélt, hogy Sophie észre se vette, hogy nincsenek itthon, végképp nem értettem mi a fenéért vettem el ezt a nőt. Ha ebben a pillanatban itt lett volna, tuti elküldöm a fenébe. Én sem voltam példakép, de legalább csináltam valamit, Ő viszont csak a pénzt költötte.
-Tudod Fiam, sokmindent bánok, de azt, hogy Ti itt vagytok, azt nem. Ha ez a ... anyátok csak azért is szült meg esetleg, hogy a pénzemet megkaparintsa, én akkor is hálás leszek neki örökké. De főleg anyámnak leszek hálás mindig, aki legalább foglalkozott veletek, ha a hülye fia, meg a menye nem is volt erre képes.- mondtam teljesen őszintén és legszívesebben magamhoz öleltem volna Dillont, ahogy régen, amikor eltört a játéka, vagy elesett. De sajnos mostmár 25 éves, így ez nem igazán lenne férfihoz méltó.
-Figyelj Dillon. Ezt a kis időt, amíg még élek, esküszöm neked, hogy megpróbálom úgy eltölteni, hogy Rétok is jusson elég időm, de legföképp Rátok.- mondtam mosolyogva, közben a kezem a vállára tettem. Aztán fölállt és bement a szobájába, ahogy régen is tette, amikor valami baja volt. Sosem szerette, ha azt látják, ahogy kínlódik. Még jó pár percig ott üldögéltem a füvön és az egész elcseszett életemen gondolkodtam, és azon, hogy ez a nap volt eddig a legjobb, mert végre el tudtunk beszélgetni a fiammal.

Már megint fogalmam sem volt, hogy mi a frász folyik itt, de már nem is érdekelt. Dillon, mint egy durcás kisgyerek fölvonult a szobájába, Derek meg a füvön ült még jó ideig, így én megint egyedül maradtam. Elkezdtem pengetgetni a gitárt, de olyan szívvacsaró tevékenységnek tűnt hirtelen, hogy nem bírtam folytatni. Ez Susannel volt az igazi, amikor együtt gitároztunk. Töltöttem magamnak egy Martinit és úgy üldögéltem ott. Rájöttem, hogy ezekkel a pasikkal semmibe se lehet belekezdeni, így elkezdtem bepakolni, majd a végén leültem a medence szélére és belelógattam a lábam. Egész meleg volt még a víz, pedig már nem sütötte annyira a nap.

Még ültem egy darabig a fűben, aztán egészen lenyugodtam, így visszatértem Janehez. Bár már nekem sem volt sok kedvem a grillezéshez, nem akartam egyedül hagyni, hamár mindent előkészített.
-Ne haragudj, amiért egyedül hagytunk, csak... érdekes témát hoztunk fel.- vittem oda a grillezőt, aztán a többi cuccot is.
-Egész jó idő van még mindig.- néztem el a tenger felé a sötétben, hiszen már besötétedett az óta, hogy Dillonnal beszélgettünk.
-Milyen húsokat hoztál? Pulyka meg... csirke az ott.- kérdeztem vigyorogva, hogy valamiről tudjunk beszélni, ne pedig csak üljünk ott a csendben.

Jó fél óra ücsörgés után visszatért Derek és úgy tett, mint akinek nagy kedve van a sütögetéshez. Persze én sejtettem, hogy ezek után legszívesebben ő is bezárkózna a szobájába, vagy valami.
-Semmi baj. Egész jól elvoltam itt magamba. -próbáltam mosolyogni.
-Igen, jó idő van és az ott csirke.- nevettem, majd fölálltam és bevittem a cuccokat.
-Derek. Látom, hogy már senkinek sincs kedve sütögetni, így inkább halasszuk el legközelebbre.- mondtam, majd bevittem a konyhába a tálcát. Aztán ismét mikor kifelé tartottam, folytattam.
-Nem olyan fontos most grillezni. -mondtam, és bevittem az utolsó tálcát is. Mindent szépen visszaraktam a hűtőbe, aztán bevittem a poharakat is és leültem odabent a nappaliban.

Jane elkezdett bepakolni én meg nem tudtam azt hazudni, hogy sok kedvem van a sütögetéshez, mert legszívesebben most lementem volna a konditerembe és szétvertem volna a boxzsákot. Csak csendben segítettem neki elpakolni, visszavittem a grillezőt, bezártam a garázst és hasonlók, majd behúztam az ajtót, bezártam és a nappaliban üldögélő nőre néztem.
-Azt hiszem én most lemegyek gyúrni. Ne haragudj, de most nem tudok társalogni, valamin le kell vezetnem az ideget.- mondtam mosolyogva, majd bólintottam és lementem az edzőterembe. Átkaptam a melegítőalsóm, meg egy izomtrikót, bekötöztem a kezeimet és püföltem a zsákot, ahogy csak tudtam.

Elcsigázva lépkedtem fel a lépcsőn egészen a szobámig.Nem gondoltam volna,hogy ez a beszélgetés így le fog lombozni.Beléptem a szobámba és becsaptam az ajtót.Eldőltem az ágyon és a plafont bámultam.Hiába van egy csomó pénzünk,hiába kaptam meg mindent,amit akartam,egyet sosem sikerült a magaménak tudnom.A szüleimet...nem is értem,hogy lett belőlem normális ember és nem valami pszichopata állat.Az oldalamra fordultam és a fejem alá gyűrtem a párnám.Így feküdtem egy darabig,majd mikor már nem bírtam,a szekrényemhez léptem és előkotortam belőle egy dobozt.Jared és én kiskorunkban rengeteg mindent gyűjtöttünk össze.Mindeféle baromságot,így felnőtt fejjel már baromságok.Leültem a földre,hátamat az ágynak döntöttem és felnyitottam a dobozt.Azonnal elnevettem magam,ahogy megláttam,miket tartottam meg.Volt benne mindenféle...kagylók,eltört játékok,amiket az utcán szedtünk össze,belépőjegyek és a legfontosabb.Egy karkötő,aminek a párja valahol Jared-nél van.Még a nagyitól kaptuk.E kezembe vettem és úgy forgattam körbe.Aztán felvettem,bekapcsoltam és a dobozt az ágy alá süllyesztettem.Felvettem egy pulcsit és lementem a nappaliba.Jane ott ült a kanapén,én pedig mellé ültem.
-Ne haragudj,csak egy kicsit gondolkodnom kellett. - Magamhoz húztam és adtam egy puszit a homlokára.

Amíg egyedül voltam odalent, körbe jártam a nappalit. Végig néztem minden egyes csecsebecsét, aztán megálltam a zongoránál és lenyomtam egy pár billentyűt, de olyan hangosnak tűnt a csendben, mintha bomba robbant volna. Aztán kinéztem az ablakon az utcára, ahol milliónyi autó rohangált, pörgött az élet. Én meg itt mászkálok egyedül ebben a rohadt nagy házban. Visszabattyogtam a kanapéhoz, leültem, fölhúztam a lábaimat és a semmibe bámultam. Aztán megjelent Ő. Leült mellém és magához húzott és meg boldogan bújtam hozzá.
-Semmi baj. Megértem.- mosolyogtam és a vállára dőltöttem a fejem.
-Egész jól elvoltam itt.- hazudtam mosolyogva, pedig szétuntam az életem.
-Holnap mikor indulunk?- kérdeztem izgatottan, mert alig vártam már, hogy hazaérjünk. Ez a kiruccanás mindennek sikerült, csak lazításnak nem. Eléggé pefuccsolt a tervünk, hogy majd kettesben leszünk és milyen jó lesz.
-Remélem legközelebb jobban sikerül egy ilyen kiruccanás.- bambultam a falra és végig gondoltam, mi minden történt.
-Amúgy, mégis mi a frászt lehet csinálni egy ekkora házban?- néztem Dillonra elgondolkodva, hiszen Derek is biztos unatkozott volna, ha mi nem jövünk.

Ahogy ott ültem Dillon mellett, hozzábújva, egyszer csak megszólalt a telefonom. Aubrie volt az, így szóltam Dillonnak, hogy maradjon csendben, majd fölvettem.
-Szia Aub. Mit zavartál volna meg? És mi az, hogy jöttök? -néztem értetlenül Dillonra. -Egyedül vagyok Aub. -vigyorogtam idegesen. -Ha minden igaz, holnap már otthon leszek. Minden rendben otthon? Pici jól van?- tereltem el gyorsan a témát, és visszadőltem Dillonra. Miközben a telefonon csünggtem, közben a mellkasán körözgettem az ujjammal, ahogy szoktam.

Aub közölte, hogy tudja, hogy Dillonnal vagyok, így én csak a fejemet fogtam.
-Ne haragudj Aub. Nem akartam csinálni megint a feszkót. Úgyis elmondtam volna, csak gondoltam, hagy csituljanak a dolgok.- mondtam mosolyogva. -Jared viszont kap még, mert én akartam elmondani. Amúgy holnap tényleg megyünk.- hangsúlyoztam a Megyünk szót, közben Dillonra pillantottam, aki levert a víz.
-Már kijöhetett? Tök jó. Akkor remélem majd Dillon is meglátogathatja majd.- mondtam reménykedve. Teljesen elcsodálkoztam azon, hogy Aub nem ugatta le a fejem a helyéről, hanem egész normálisan vette a dolgot. Úgy tűnik, mindenki megváltozott.
-Akkor holnap otthon leszünk szerintem valamikor délután. Addig is legyetek jók.- mondtam mosolyogva, mintha Aub ezt láthatná.