Udvar

...

Már a sarkon kiszálltam a taxiból és onnan gyalog mentem tovább, hogy minél kevésbé legyen feltűnő az érkezésem. Óvatosan körbenéztem, mielőtt az udvarra vettem az irányt, de rájöttem, hogy mivel hétfő van, valószínűleg a banya, azaz a matek tanár suliban van, mások pedig dolgozni, meg ilyesmi. Végigmentem a járdán és mosolyogva léptem a verandára. Elképzeltem, ahogy Dillon ajtót nyit én pedig a nyakába ugrok az örömtől, hogy újra láthatom. Megálltam a verandán és bekopogtam. reménykedtem benne, hogy délelőtt 10-kor már nem alszik.

Épp a kórházból tepertem hazafelé,teljes harci díszben,kinyalva,mikor az utcánkba kanyarodva megláttam valakit az ajtóm előtt.Kapucniban állt,de innen messzíről is felismertem formás hátsóját.Elmosolyodtam és lassan begurultam a ház elé.Akkor a lány megfordult és a feltevésem beigazolódott.Jane állt a verandán.Gyorsan leparkoltam,majd bezártam a kocsit és felkocogtam hozzá.Mit sem törődve a kíváncsiskodó szemekkel,a karjaimat a dereka köré fontam és gyengéden megcsókoltam.
-Tudtam én,hogy hiányzik valami. - Cirógattam meg az arcát,aztán az ajtóhoz léptem,elfordítottam benne a kulcsot és magamután húztam a házba.

Miután jó párszor kopogtam, sejtettem, hogy nincs otthon senki. Aztán egy autó fordult be a házhoz és óriási vigyor húzódott a számra, mert rájöttem, ki lehet az. Odakocogott a verandára és szó nélkül megcsókolt én pedig boldogan öleltem át a nyakát.
-Nahát, mégis mi hiányozhatott?- kérdeztem vigyorogva, majd beléptünk a házba és ott már nem bírtam magammal. Szorosan magamhoz öleltem és megcsókoltam.
-Te jó ég, mennyire hiányoztál.- mondtam vigyorogva és hozzábújtam.

Nem sokkal később már az udvaron álltam a kocsival, de nem mertem kiszállni. Már nem volt olyan jó kedvem, mert ezernyi hülyeség jutott eszembe, többek közt az is, hogy Dillon leszúrkál a nagy késsel. Úgy markoltam a kormányt, mintha az utolsó mentőmellényem lenne, aztán nagyot sóhajtottam és kiszálltam. Lassan odatogyogtam az ajtóhoz és még ott is haboztam egy sort, majd bekopogtam és vártam a megváltó kést a hátamba.

Leültem a fillagóriába,ami kert a végében állt és gondolkodni kezdtem.Visszagondoltam arra a néhány hónapra New York-ban,amikor legszívesebben véget vetettem volna szánalmas kis életemnek.Aztán egyszercsak,mikor nem számítottam rá,betoppant az életembe Bentley.Az igazság az,hogy jobbkor nem is jöhetett volna.Szerelmes sosem voltam belé,bár mondtam neki párszor azt,hogy szeretem,mert akkor,abban a pillanatban úgy éreztem,de nem múlt el úgy nap,hogy ne gondoltam volna arra a személyre,aki most valószínűleg árgus szemekkel fog az ablakra tapadni.Bentley a bárátom és segített kilábalni a rossz napokból,így nem lehetek vele kegyetlen.Kedves leszek és megértetem vele,hogy az én életem a házban van,nem pedig itt kint.Nagyot sóhajtottam,ekkor megcsörrent a mobilom.Bentley volt az...
-Gyere hátra,a kertbe. - Utasítottam és pillanatok múlva meg is jelent,egy szál rózsával a kezében.A ház felé néztem és reméltem,Jared nem fogja már az elején elrontani.Felálltam a fillagóriából és elésétáltam.Mosolygott és szerintem azt gondolta,megnyerte a csatát.Átnyújtotta a rózsát és az ajkai elindultak az én ajkaim után.Elfordítottam az arcom és a kis zug felé mutattam.Rámnézett,majd követte a tekintete a kezem és megindult.Leült,én pedig vele szembe.
-Bentley beszélnünk kell...rólunk.Hallgas meg és kérlek ne vágj közbe,mert elfelejtem,mit akartam mondani. - Hadartam el,majd belekezdtem. - Én szeretlek,de csak mint egy jó barátot.Segítettél nekem,mikor az életem romokban hevert és bevallom,akkor még azt hittem,tudnálak szeretni,de most már nem.Én Jared-et szeretem és összeházasodunk.Bentley kérlek,ne rontsd el ezt a rózsaszín szappanbuborékot.Boldog vagyok és nem akarok mégegyszer szenvedni.Van egy lányom és egy vőlegényem.Azt akarom mondani,hogy legyél a barátom. - Elmondtam,amit akartam,most arra várok,hogy Ő elmondja.Pár pillanatig a szemembe nézett,majd megszólalt.
-Aubrie én tényleg szeretlek és soha nem bántanálak meg,ahogy az a seggfej tette,de ha neked Ő kell,akkor Ő kell.Úgy jöttem ide,hogy visszaszerezlek,de nem érdemes.Te nem szeretsz engem,akkor minek akarjam,hogy velem legyél. - Sóhajtott,majd tovább folytatta. - Lehetünk barátok,de ne várd tőlem,hogy ujjingani fogok az esküvői képek láttán.Azt hiszem most megyek... - Felállt és tett néhány lépést,majd visszafordult. - Azért egy valamit kérhetek? - Kérdezte szomorúan.
-Bármit. - Mosolyogtam rá bíztatóan.Elindult felém,szó nélkül és megcsókolt.Olyan szenvedéllyel,amit eddig nem tapasztaltam tőle.Nem tudtam,hogy ennyire szeret.Mikor elváltak az ajkaink,zavarban voltam és a ház felé pillantottam.Jared már a verandán volt és minket nézett.Aztán megindult felénk én meg kettejük közé álltam.
-Elég legyen ebből...Belefáradtam már ebbe.Bentley menj el kérlek. - Néztem rá,mire ránézett Jared-re és szó nélkül távozott.Dühösen néztem fel Jared-re.
-Elmegy és nem jön vissza többet.Megnyugodhatsz. - Úgy éreztem,a lelkem egy darabkája elment.Ugyan sosem voltam szerelmes Bentley-be,de a legjobb barát volt.

Szinte okádni tudtam volna, mikor az a majom megjelent rózsával a kezében. Aztán szépen beszélgettek, mint két értelmes felnőtt. Bentley már épp elment volna, mikor visszafordult és megcsókolta Aubriet. Először gondolkoztam, hogy mi legyen, aztán nem bírtam tovább. Kimentem és legszívesebben megvertem volna, de Aubrie leállított.
-Jól van. Értem.- emeltem fel a kezeimet és elindultam befelé.
-Mit mondott? Lenyugszik?- dobtam le magam a kanapéra.